2012. január 19., csütörtök

Túró rudi torta kicsit másképp



Csakapuffintól  származik a recept. Bemásolom a receptet és mellé írom én mit csináltam másképp.

Hozzávalók 18 cm-es tortaformához:
A brownie-hoz:
65 g étcsoki (nálam minimum 60%-os)
65 g vaj
85 g cukor
1 tojás
35 g liszt

Elkészítjük a brownie-alapot:

Előmelegítjük a sütőt 180 fokra. A csokit megolvasztjuk és félretesszük. A puha vajat habosra keverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a tojást és végül a lisztet, és jól kikeverjük, végül hozzáadjuk a csokit és ha simára kevertük, 18 cm átmérőjű tortaformába öntjük. 20-25 percig sütjük, majd megvárjuk, míg teljesen kihűl.
(mindenképpen sütőpapíros formába tegyük)


Ha kihűlt a brownie, visszatesszük a formába és elkészítjük a túrós rétegeket.
50  dkg túró
2 dl tejszín
5 dkg cukor
1 citrom reszelt héja
1 csomag dr oetker zselatinfix

Ezt mind összekeverjük, a felét a brownie-ra terítjük, meglocsoljuk olvasztott étcsokival, hűtőbe tesszük 5-10 percre, aztán rákenjük a maradék túrót, annak a tetejét is meglocsoljuk olvasztott étcsokival és hűtőben dermesztjük kb 1 órát.
(én a tejszínhabot kemény habbá vertem és apránként hozzákevertem a túrós részt, így zselatin se kellett bele) 


A tetejére felolvasztunk kb 10 dkg csokit és rácsurgatjuk kiskanállal ,hogy ne egybefüggő csoki réteget kapjunk,mert úgy nem lehet szeletelni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése